1993-ban a családommal már jártam itt. A képen ♥ anyu ♥ is látható, akire utazásunk során nagyon sokszor gondoltam. Egyrészt annak a szomorú apropóján, hogy idén húsz éve, hogy meghalt, másrészt hogy sokat beszéltem németül, amire ő tanított engem gyermekkoromban, erős alapszintig jutottam. Ő tökéletesen beszélt németül, nagyon szerette Ausztriát, rengeteg levelezőtársa és jóbarátja lakott ott.
A nyaralásunk előtt még otthon vettük meg a jegyeket a siklóra és a bányába, és letöltöttük a Salzwelten Audioguide applikációt a telefonunkra. Ez magyar nyelven tájékoztatott a bányához vezető úton, a bányában, és a Rudolfsturmban létesített kiállításon.
Kilenc óra körül értünk be a városba, a bányához legközelebbi parkoló már tele volt, úgyhogy ötszáz méterrel odébb a teremgarázsban parkoltunk le. A kocsiban átvettük a hosszúnadrágokat, a pulcsikat magunkkal vittük, mert a hegy gyomrában 8°C az állandó hőmérséklet.
Siklóval mentünk fel a hegyre alig három perc alatt, onnan kényelmes tempóban, audioguide-ot hallgatva harminc perc alatt sétáltunk felfelé az épületig, ahonnan maga a vezetett túra indult. Séta közben például megtudtuk, hogy miért 29 gomb van a bányászok ruháján, és ebből három miért van mindig kigombolva...
Felvettük a pulcsikat és arra a védőruhát, mindannyian edzőcipőt viseltünk. Néhány turista mezítláb volt, szandálban, furán néztek ki nyakig beöltözve... A túra első szakaszán egy kis bányatörténeti kiállítás volt, utána lépcsőztünk egy kicsit a hegyoldalban felfelé a bánya bejáratáig, ez mondjuk annyira nem esett jól a hőségben, dupla réteg ruhában...
Végül a tengerszint felett 928 m magasan lévő Krisztina-aknán keresztül sétáltunk befelé a hegy gyomrába. Az idegenvezető nagyon jó fej volt, német és angol nyelven is vezetett, mi azért a részletesebb magyar audioguide-ot is meghallgattuk.
Jártunk sókristályteremben, végignéztünk egy fényjátékot a bányató partján (ez olyan sós, mint a Holt-tenger), és rengeteg érdekes információval gazdagodtunk, mint például hogyan alakult ki a hegységben a sótartalmú kőzet sokmillió évvel ezelőtt; hogyan bányásztak sót 7000 éve; milyen technikát alkalmaznak ma, ugyanis jelenleg is aktív bányamunka folyik a hegy más részében.
1734-ben egy teljesen épségben konzerválódott sóbányászt találtak itt a vaskorból, a Kr. e. 300-as évekből. A régészek felfedeztek egy háromezer éves falépcsőt a bányának egy olyan részében, amelyet a bronzkorban használtak. Ezt üvegfal mögött lehetett megtekinteni.
A másfél órás túra a fentebb említett falépcső bemutatásánál ért véget. Az idegenvezető először elmondta angolul, hogy az előttünk álló kisvonatozásnál mire kell figyelni, például hogy ne használjon senki szelfibotot. Volt nagy nevetés a nem kínai turisták körében, amikor utána ugyanezt németül is elmondta, azzal a változtatással, hogy németül felesleges a szelfibotra figyelmeztetni, mert ők ilyet nem használnak. (Ez egyébként jellemző a városra, hogy valamiért kifejezetten a kínaiak körében nagyon népszerű, a legtöbb turista tényleg kínai volt. Érdekesség, hogy Kínában meg is építették Hallstatt óvárosának mását.)
A túra végeztével kis fapados barlangvasútra ültünk, és a Mária Terézia-aknán keresztül jutottunk ki a szabad levegőre. Utána megint jött egy kis falépcsőzés vissza a túra kiindulási épületéhez.
Miután leadtuk a védőruhákat, a kijáratnál az idegenvezető miniatűr sószórót adott mindenkinek. Vercsi két igazi hallstatti sókristályt is kapott tőle, az egyiket Annának adta :)
Visszafelé megnéztük a Rudolfsturmban lévő kiállítást és a panorámakilátót.
Siklózás után visszamentünk az autóhoz, és gyors átöltözés után sétára indultunk Hallstatt hangulatos utcácskáin. Etettük hattyúkat és kacsákat, megnéztük a luteránus templomot.
Elsétáltunk addig a pontig, ahonnan a nagyon jellemző városkép látszik, majd visszafordultunk az autóhoz.
Útközben szomorúan jutott eszembe, hogy másnap már hazafelé vezet utunk, nagyon gyorsan elröppent ez a hat nap...
