Minden este alaposan tanulmányoztuk a következő napokra várható időjárást. Vasárnap ígérkezett a legnaposabbnak, úgyhogy ezt a napot szemeltünk ki a Titlis meghódítására. A prognózis abszolút helyesnek bizonyult, egy felhőfoszlány sem volt a vakítóan kék égen.
Óriási tömeg gondolta ezt hasonlóan, voltak, akik már nem is fértek fel a Luzern-Engelberg vonatra, noha a kalauz körbejárt, és a lassú felfogású embereket felszólította, hogy az ülésekről vegyék le a táskájukat, a kisgyerekeket pedig vegyék ölbe, hogy minél többen leülhessenek.
Engelbergből (1050 m) busz vitt az alsó, hatszemélyes függővasúthoz. 1796 m magasan, a Trübsee állomáson szálltunk át egy nagyobba, majd 2428 m-en, a Stand állomásnál következett a Rotair. Ennek a függővasútnak a padlója menet közben körbeforgott velünk, így mindenki a teljes körpanorámában gyönyörködhetett. 3020 m magasan szálltunk ki, az örök hó birodalmában.
Itt már gondoltak azokra is, akik nem készültek megfelelő öltözékkel, mint például az a nő, aki valamilyen rejtélyes gondolatoktól vezérelve nyári ruhácskában és szandálban érkezett, lehetett bakancsot és dzsekit is kölcsönözni. Nálunk persze volt kabát, sapka, kesztyű és az elengedhetetlen napszemüveg is (
ezzel kapcsolatban majd lesz feladvány), mert a hó vakítóan verte vissza a hétágra sütő napsugarakat.
Miután körbenéztünk, az Ice Flyer nevű, hatszemélyes libegővel lementünk a Gleccserparkba. Itt lehetett különböző eszközökön "leszánkózni" a domboldalról, vagy kipróbálni a jóval népszerűbb úszógumis csúszást. Az úszóguminak volt alja is, nagyon puhán siklott a hóban. Hosszas sorban állás után sajnos túl hamar leér az ember, majd a nagy hóban felfelé kell sétálni egy kicsit, aztán pedig fel lehet szállni egy mozgójárdára, amely visszavisz a kiindulási pontra.
Miközben az Ice Flyerrel visszamentünk a csúcsra, nézegettem a lábunk alatt a gleccsert is, és láttam elejtett ruhadarabokat, sőt fényképezőgépet is. (Egy kis érdekesség, az előttünk lévő ülésben Guatemalából érkezett emberek ültek :-)) Még nézelődtünk egy kicsit, bejártuk a gleccserbarlangot, majd elindultunk a Rotairrel lefelé. A Trübsee-nél nem szálltunk át azonnal, hanem kis kitérőt téve körbesétáltuk a gyönyörű kék tavat.
Az út egyben tanösvény is volt, amely a helyes táplálkozásra hívta fel a gyerekek figyelmét (főként zöldséget, gyümölcsöt enni, sok folyadékot inni, ami nem cukrozott üdítő, stb.). Az ösvényen időnként szembejöttek tehenek, bikák, úgyhogy gyorsan betettem a hátizsákba a piros dzsekimet, biztos, ami biztos :-) Különleges volt még a becsületkasszás csónakkölcsönző is.
Újabb csodás élményekkel gazdagabban végül visszasétáltunk az alsó függővasúttól a vasútállomásig, majd hazavonatoztunk.
Ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy valami vidámabb, nyáriasabb kinézetet adjak a blogomnak ebben az esős, viharos időben...
Luzernben egy Rayher-barkácsboltban találkoztam először gyönggyel. Kis kerek dobozokban kásagyöngyök sorakoztak a polcon, de meglepetést nem okoztak, ugyanilyeneket bárhol lehet kapni. Később véletlenül épp a beadbox.ch egyik boltja mellett haladtunk el, ahol nagyobb gyöngyöket árultak darabra, volt köztük préselt, csiszolt, lámpagyöngy, stb. (Ez egyébként tényleg véletlen volt, nem úgy, mint három éve Bruges-ben, ahol négy kézimunkaboltot érintő sétaútvonalat dolgoztam ki, de pszt :-)) Szóval jól körülnéztem bent, noha tudtam, hogy hiába tetszik meg valamilyen gyöngy, úgysem veszem meg, mert drága lesz. És lőn, pl. egy pár akasztós fülbevalóalap átszámolva 660 Ft-ba került, de egyik gyöngy sem volt olyan csodaszép, hogy vérző szívvel kellett volna otthagynom. Úgyhogy Svájcba csak gyöngyök miatt nem érdemes eljönni. (Keresztszemes hímzés miatt sem, de az egy másik bejegyzés témája lesz.)
