2019. május 14., kedd

Xszemes munkáim 2014-ben

A következő megint egy hímzésben szegény, gyöngyözésben gazdag év volt.
Előző évből csak a hímző nőt hoztam magammal, mint egyetlen folyamatban lévő alkotást.

Áprilisban készült el az év első hímzése. 2007-ben egyszer már kihímeztem ajándékba Columbot Venus fonalakkal, azóta terveztem, hogy magamnak is elkészítem. Januárban elkezdtem megnézni az összes Columbo-filmemet szépen sorban, ez juttatta eszembe ezt a régi tervemet. Már nem is emlékeztem rá, hogy a második résztől kezdve viseli a ballonkabátot, a negyedik rész óta vezeti a viharvert járgányát, és a tizedik részben válik hű társává a Kutya, amelyet menhelyről hozott el, mielőtt elaltatták volna...
Ezt az eredetileg megadott Madeira színekkel hímeztem, 28-as fehér hímzővászonra.


A Columbo-gyűjteményemet tartalmazó DVD-tokra varrtam fel díszítésként.


Májusban készült el a nyuszi, szerelem volt első látásra. Igazi örömhímzés volt, minden percét élveztem. Ez az első ily módon készre varrt hímzésem.


Májusban Vercsi kórházba került hányás miatt, ez diabosoknál a nagy mumus :(
Ott fejeztem be ezt a Lanarte: Vera the Mouse készletet, Marjolein Bastin a tervezője. 28-as ekrü pamutvászonra készült 19-féle DMC fonallal, 59x65 öltés volt. Egyszerű kis minta, a végeredmény cuki, és nagyon jó volt a vászonra hímezni. Sima fényképkeretbe illesztettem, miután kartonra kasíroztam kétoldalas ragasztóval.


Ősszel elindítottuk a Lassú RR 6. kört. Már csak négyen voltunk benne, ketten nem is indítottak kendőt, úgyhogy tudtuk, hogy ez lesz a utolsó RR.
Az én kendőm maradt a félkész DMC ollós-gyűszűs gyűjtemény ("Collection de dés et ciseaux").
A saját részemet nem is tudtam befejezni, mielőtt továbbadtam, úgyhogy erről nem is készült fotó.

Nórinak micimackós betűket hímeztünk plasztikra, amelyekből a lánya szobájára készült felirat.
Én Nyuszit választottam, a T mint Tündérke betűt.


Régóta tetszettek a Les Brodeuses Parisiennes minták és Véronique Enginger tervezőnő alkotásai. Párizst is nagyon szeretem, úgyhogy ez a párizsi ABC minta szerelem volt első látásra.
34 Venus színből áll, 32-es vászonra varrom.
Tetszenek a színei, a hangulata, a ruhák stílusa, és nem elsősorban a kis méretű mintákból adódó "gyors", de főként látványos sikerélmény.
Júliusban lett kész az első betű 6 nap alatt.
Augusztusban a második és a harmadik, 5-5 nap alatt.
Szeptemberben a negyedik és ötödik, 6-6 nap alatt, október 1-jére pedig az "F" betű lett készen, újabb 7 nap alatt.


Hímeztem karácsonyi ajándékba egy szép gyertyát kék, 28"-as Jobelan hímzővászonra hat Venus színnel, eredetileg Dimensions minta volt.


A hímző nővel a korábbi évekhez képest sokat haladtam, decemberben 71 hímzősnap után befejeztem a hetedik A/4-es oldalt.


A hímző nőt és a párizsi nőciket vittem magammal a következő évbe folytatni.

2019. május 4., szombat

Xszemes munkáim 2013-ban

2012-ből csak a hímző nőt hoztam át, a többi folyamatban lévő hímzést befejeztem.
Ebben az évben rengeteg gyöngyékszert fűztem magamnak, úgyhogy az xszemezés kicsit háttérbe szorult.

Februárban elkezdtük az ötödik Lassú RR kört egy öt fős társasággal.
Én a DMC: "Collection de dés et ciseaux" mintáját választottam, és a közepén lévő nagy, rózsás gyűszűt hímeztem ki, 28-as fehér hímzővászonra Venus fonallal. A minta 26 színből áll.
Látszik, hogy jóval több hímezni való van rajta, mint egy öt fős RR keretein belül, úgyhogy azt találtam ki, hogy ha folytatjuk a sort további RR-ekkel, akkor ezt lehet tovább bővíteni.



A kör végén ilyen állapotban érkezett vissza hozzám:



Sofie kendőjére a Lassú RR 5. keretein belül egy bicikliző kislányt hímeztem a Lizzie Kate (Green Flip) környezetbarát mintából.


Ilyen lesz teljes valójában:


Kriszti kendőjére az 5. Lassú RR-ben oriental mintákat hímzünk. Én a Love betűjelet választottam, ilyen lett:

Már négy minta van rajta, Kriszti kettőt hímzett rá. Az orchidea alatt még lesz egy íriszes és egy legyezős minta, csak összehajtogattam az anyagot a fotózás kedvéért.


TZsuzsinak egy leendő adventi naptárhoz hímeztünk apró figurákat, ez volt az én részem:


A Lassú RR 5.-ben utolsóként moklin kendője került hozzám. Az 5 színnel készülő almát választottam, már csak a málna hiányzott róla, amikor továbbadtam.


Vercsi névnapjára készült egy nyuszis ékszerdoboz, 8 Venus színnel 14-es Aidára.


Első szülinap alkalmából készült ez a babaköszöntő a kis unokahúgomnak, 14-es Aidára, Venus fonallal. All Our Yesterdays minta, azóta az egyik kedvenc tervezőm, amióta felfedeztem az xszemezést, igazán örömhímzés volt. A keretezés is saját munka.


Év közben a hímző nővel haladtam egy kicsit, persze nem lett kész, úgyhogy vittem tovább az új évbe.

LinkWithIn

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...