2013. május 2., csütörtök

Termópárna tutorial képekkel

Egy éves lett a legkisebb unokatesó, ebből a jeles alkalomból micimackós termópárnát varrtam neki.


A kész párna kb. 35x35 cm, Micimackó kb. 25 cm magas.

Az elkészítés menete:

A kiválasztott képet eredeti méretben kinyomtattam, két A/4-es lapra fért ki, úgyhogy összeragasztottam őket. Az azonos színű foltokat egyben hagyva szátvagdostam. A száj, orr stb. vonalát a kivágásnál nem kell figyelembe venni, a kontúrozásnál kerül majd rájuk a sor.


A termóanyagok bolyhosabb oldalán körberajzoltam a lefelé fordított papírdarabokat, és kivágtam őket, ugyanígy az orrát és a száját.


Apró, sűrű öltésekkel, színben passzoló cérnával összevarrtam az egyes darabokat, úgy, hogy a színével egymáshoz illesztettem két egymás melletti darabot, amit utána "kinyitottam".

Ilyen a háta:


Ilyen az eleje, alig látszik az összevarrás:


Aztán a vetexet rávasaltam a hátára úgy, hogy egy rossz pólót tettem a vasalóállványra, rá az összevarrt Micimackót a színével lefelé. Rátettem a vetexet a ragasztóval lefelé, és a nem nagyon forró vasalót rányomkodtam először óvatosan, belülről kifelé, hogy ne gyűrje meg az anyagot, utána erősebben.


Aztán a varrás körül méretre vágtam a vetexet. Ezután körben apró öltésekkel rávarrtam az orrát és a száját, hogy a vetexen átmenjen az öltés.


A párnaanyagot kiszabtam (ha átfedéses a hátulja, akkor kb. egyharmadnyi átfedéssel számolva), és beszegtem a két rövidebb szélén. A közepére férceltem a Micimackót, és belülről kifelé haladva a varrások mentén apró öltésekkel hozzáöltöttem a párnához.A belső varrások és rárajzolt vonalak mentén megcsináltam a kontúrt, kétszálas hímzőfonallal, hosszú láncöltésekkel, a vetexen és a párnaanyagon mindig átszúrva.


Ezután levarrtam a külső vonalak mentén, ügyelve, hogy ne púposodjon fel, majd megcsináltam a külső kontúrt is. Végül készre varrtam a párnát, és varrtam hozzá párnabelsőt is.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon szuper lett! És köszi a leírást (bár egyszer már készítettél hasonló leírást nekem), valamikor most már tényleg készítek én is :-)

    VálaszTörlés

LinkWithIn

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...