2008. április 30., szerda

Egy rövid beszámoló

Szóval tegnap szerencsésen hazaérkeztünk, miután az elmúlt hetekben 12 napos körutat tettünk a Benelux államokban április 18-29-ig. Illetve csak 10 nap, mert autóval 2 nap utazással telt.
Első nap este 7-kor érkeztünk meg Amszterdamba, ehhez hajnali 3-kor kellett indulnunk.
Ismerősöknél aludtunk, Erika, Zoli és Mira, köszönjük szépen a vendéglátást :-)
Másnap a városban sétálgattunk, keskeny házak és csatornák között, rengeteg biciklis tekert mindenfelé. Úgyhogy Sofie és RR-lányok, sokszor eszembe jutottatok :-)
Következő nap a harderwijki delfináriumba látogattunk el. Láttunk delfin-, fóka- és rozmárshow-t is, és simogattam rájákat és kiscápát.
Másnap a gyönyörű Keukenhof kertet néztük meg. A színpompás tavaszi kerti virágokon kívül orchidea- és broméliakiállítást is láttunk egy üvegházban.
Következő nap Hágába vezetett az utunk. Megnéztük Madurodamot, Mini Hollandia makettvároskáját, majd Hágában sétálgattunk, aztán lementünk a tengerpartra. Anna jót homokozott :-)
Másnap ismét Amszterdamba mentünk, hajókáztunk a csatornákon, megnéztünk egy titkos templomot is.
Következő nap elindultunk Belgiumba. Utunk során megnéztük Gent festői városát, este Lille-ben szálltunk meg.
Másnap Brugge volt az úticél, négy kézimunkaboltot is találtunk.
Következő nap Luxemburg felé menet megálltunk Brüsszelben. A város főbb nevezetességei után (mint pl. a Mannequin Pis és a Grand Place) megnéztük a Mini Európát, ahol minden EU tag néhány nevezetes épületének a makettje látható. Tőlünk a Széchenyi-fürdő makettjét állították ki, a prospektusban is a gyógyvizeinket emelték ki, szerintem turistacsalogató célzattal.
A következő három éjszakán Luxembourg mellett volt a szállásunk, így utunk 10. napján hamar beértünk a fővárosba. Nagy játszóterezés és fagyizás zárta a napot, Juli, Gábor és Dius, köszönjük szépen a meghívást :-)
Másnap kissé esős időben meglátogattuk Vianden gyönyörű kastélyát, majd libegőztünk egyet a folyó felett.
Utolsó nap 14 óra alatt tettük meg a hazafelé vezető 1200 km-t. A magyar határig végig esett az eső, mintha tükrözni akarta volna a hazatérés miatti szomorú hangulatunkat.

Hm, ha ez egy rövid beszámoló volt, akkor a továbbiakban maratoni hosszúságú történetekre kell számítani. Na mindegy, ezzel örömet okozok azoknak, akik tényleg minden részletre kíváncsiak, én pedig újraélhetem az utazásunkat :-)

2 megjegyzés:

  1. Jó, hogy ittho vagytok megint! Vérjuk majd a maratoni beszámolót is:-)

    (amíg nem voltál egy x-et sem haladtam a sassal, megvártalak vele:-) )

    VálaszTörlés
  2. Köszi :-) Én sem a sast vittem magammal, hanem a tavaszi ablakot.
    Az utolsó két este hímezni is tudtam egy picit :-)

    VálaszTörlés

LinkWithIn

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...