2009. augusztus 3., hétfő

534 km, 160 vendég, 33 torta, 1 ifjú pár

A hétvégén a férjemmel kettesben Körmenden voltunk esküvőn. Azok a kedves barátaink házasodtak össze, akiknél Amszterdamban vendégeskedtünk tavaly áprilisban. A lányokra itthon a nagyszülők és az egyik húgom vigyázott, és minden rendben volt velük. (Én persze aggódtam egy kicsit, dehát az édesanyák már csak ilyenek :-))

Szombat kora délután indultunk, háromórás utazás után a szálláson átöltöztünk, majd irány a városháza. A polgári esküvő után rendőri felvezetéssel közelítettük meg az éttermet. Arra az időre, amíg a konvojunk áthaladt a 8-as főúton, még a forgalmat is leállították.
A vacsora bőséges volt, és nagyon finom. Az egyes fogások között egy háromfős zenekar húzta a talpalávalót, kitűnő volt a hangulat.
A menyasszonyi torta felvágásakor az ifjú férj felbontotta azt a 30 éves pálinkát, amit az apja készített az ő születésekor.
Hajnali háromig roptuk mi is, majd visszamentünk a szállásra és nyugovóra tértünk, mert másnap reggel már indultunk is haza, hogy délben én ebédeltethessem Veronikát.

Kevés kézzel fogható nászajándékot kaptak, azt viszont azonnal ki is bontották, úgyhogy tudjuk, hogy nagyon-nagyon tetszett nekik a miénk.
Olyan ajándékot akartunk adni, ami személyes, és amit biztos nem kapnak mástól. Úgyhogy kiválasztottuk egy fényképüket, és némi retusálás után egy program segítségével olyan mozaikképet készítettünk belőlük, amelyben a mozaikok icipici fényképek. Ezt 70x50 centis plakátként kinyomtattattuk, így a pici képeket is fel lehet ismerni.
A nagy képen kijelöltem egy kis részt, azt megmutatom kinagyítva is:





Minél több képből válogathat az innen ingyenesen letölthető program, annál élethűbben sikerül összeállítania a mozaikképet.

Ezen az esküvőn viseltem a Carmelita szettet, amelynek a fényképével még adós vagyok :-)

5 megjegyzés:

  1. Nagyon szép ajándék! Nagyon ötletes.

    VálaszTörlés
  2. micsoda ötlet, nagyon klassz lett!

    VálaszTörlés
  3. Köszi az ötletet!
    Azt hiszem megvan a nagyszülők karácsonyi ajándéka!

    Örülök, hogy jól éreztétek magatokat, és sikerült az ifjú párnak örömet szereznetek.

    VálaszTörlés
  4. Párom volt a zseniális ötletgazda :-)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó az ötlet! Már én is kerestem korábban ilyen programot, de nem találtam. Ezt most gyorsan magamévá teszem :-)

    VálaszTörlés

LinkWithIn

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...