A bejglim

Életem második bejglije remekül sikerült :-) Nagymamám receptje alapján készült, az benne a nehezítés, hogy nincs benne mindenhez pontos mennyiség, hanem pl. "annyi tejet adunk hozzá, hogy lágy rétestésztát kapjunk", "annyi tejet öntünk a cukros-diós keverékhez, hogy ne peregjen". A sütéshez sincs hőfok meg idő megadva, az első bejglimnél írtam fel hozzávetőleges sütési információkat, amelyekkel túlsült :-), ahhoz képest próbálkoztam most mással. Nem szeretek érzésből sütni, szükségem van a kimért dekák bizonyosságára :-)

Egyébként a nagymamámnál sokfajta sütemény sütésénél asszisztáltam tanulási jelleggel, konkrétan bejgli készítésében sosem, az mindig készen várt minket karácsonykor. Úgyhogy nekem ez hihetetlen sikerélmény volt, mert egyébként nem szeretek a konyhában kísérletezni...

Szóval a bejglim. Márványos lett a külseje, nem repedt ki, kellőképpen átsült a belseje, és ami a legfontosabb, nagyon finom lett, pont olyan ízű, mint amilyet a nagymamám szokott csinálni. Felvágott állapotban sajnos nem készült róla fénykép, de vastagabb a töltelék, mint a tészta :-) A felső a negyedik és egyben utolsóként elkészült rúd, azt már egészen szép téglalapra sikerült kinyújtanom.

A férjemnek is nagyon ízlett, úgyhogy azt mondta, nem fog kézzel-lábbal tiltakozni ellene, ha esetleg gyakorlásképpen karácsony előtt még egyszer (kétszer) sütnék ilyet :-)

Pár nappal karácsony után olvastam a neten több bejglis cikket is, leírással, és nagyon meglepődtem, mert ilyen bonyolult receptekhez hozzá se kezdtem volna. Bár az enyémben nincs mindenhez pontos mennyiség, de azokhoz képest egyszerűbb, és ami a legfontosabb, az évtizedek óta megszokott ízvilágot adja eredményül.