Egy kirándulás margójára, avagy az első túrabeszámolóm

Ha számba veszem a családilag teljesített teljesítménytúrákat, két csillagtúrát Anna háti hordozóban ült végig. A Gyadai tanösvényt már szépen végig gyalogolta, akkor Veronika még kicsi volt, ezért Attila hátán utazott. Múlt héten viszont mind a négyen teljesítettük a Monoton Minimaraton 3,3 kilométeres szakaszát, 155 m szintemelkedővel.

A Gyermekvasút Szépjuhászné állomásától indultunk napos, száraz, kellemesen enyhe időben. A lányok egy-egy túrabottal felszerelkezve előrementek, keresgélték a jelzéseket, nagyon lelkesek voltak. Az első bélyegzőhely a Kis-Hárs-hegyen volt (326 m), felmentünk a különleges lépcsőjű Makovecz-kilátó tetejére is.

A hegyről lefelé Veronika lelkesedése a tengerszint feletti magassággal együtt csökkent, úgyhogy figyelemelterelés céljából barchobáztunk, figyeltük a többi túrázót. Mivel a Félmaratonon részt vevők hét Hárs-hegyi körutat tesznek meg, a Maratonosok pedig 14-et, menet közben többször is leköröztek bennünket egyedi hátizsákjukról, ruhájukról vagy kutyusukról felismerhető egyének.

Veronika hangulata a Nagy-Hárs-hegyre vezető emelkedő közben érte el a mélypontot, amikor viszont meglátta, hogy még meredekebb, köves-sziklás útszakasz következik, felkiáltott:
- Hű, anya, látod ezt? Ezt nem hiszem el, erről álmodtam egész éjjel! - és újult erővel nekiiramodott. Úgy látszik, fordítva van nála bekötve valami :)

Veronika jókedve kitartott a hegycsúcsig (454 m) is, hajszálpontosan az ebédidejére értünk fel. Ebéd után felmásztunk a Kaán Károly-kilátóba is.

Bélyegzés után folytattuk az utunkat a célhoz lefelé. Az utolsó néhány száz méteren egy gyerekkoromból felidézett mondóka segítette át Veronikát a holtponton:
"Tíz icipici micimaci megy a sivatagban, jön egy nagy ham-ham, bekap egyet, nyam-nyam. Kilenc icipici..." Amikor elfogynak, akkor növeljük a számokat "kiköp egyet" felkiáltással. Emelje fel a kezét, akinek ismerős :)

Végül 2 óra 12 perces idővel, bőven a 3 órás szintidőn belül teljesítettünk a túrát, kaptunk oklevelet és kitűzőt is. Annának meg se kottyant a túra, csak az nem tetszett neki, hogy túl kevés volt a szikla, amelyet meg kellett mászni :)

Miközben vártuk a Gyermekvasutat, a lányok ugrálóváraztak egy jó nagyot. A Széchenyi-hegyi végállomásig vonatoztunk, ahol végre megrohamozták az egész nap várva-várt játszótereket.

Az egyik játszótéren Veronika meghallotta, hogy egy apuka Annának szólítja a lányát, és válaszolt neki:

- Az én tesóm is Anna. Engem Veronikának hívnak. Cukorbeteg vagyok. Nem ehetek abból, amiben cukor van. Amiben nincs cukor, például a zöldségek, abból én is ehetek, meg Anna is.

Az ipse vadul fixírozta a telefonját, semmit nem reagált rá, de Veronika nem is várt választ, folytatta a játékot:

Röviden összefoglalva nagyon jó kis napot töltöttünk együtt a csodás őszi természetben :)