2008. december 6., szombat

Tudományos fejtegetés a Télapóról

1. Egyetlen fajta ismert rénszarvas sem tud repülni. De több mint 300000 fajta élő organizmus létezik, amely még besorolásra vár, és bár ezek többsége ízeltlábú vagy baktérium, nem zárhatjuk ki teljesen annak a lehetőségét sem, hogy létezik repülő rénszarvas, és a Télapó repülő rénszarvasok vontatta szánon közlekedik.

2. A világon 2 milliárd gyerek él. De minthogy a Télapó szemmel láthatólag nem törődik a mohamedán, hindu, zsidó és buddhista gyerekekkel, így a munka 15%-ra mérséklődik – azaz 378 millióra – az ENSZ Népességügyi Hivatala szerint. Háztartásonként átlagosan 3,5 gyerekkel számolva ez 91,8 millió otthont jelent.

3. Feltételezzük, hogy minden otthonban van legalább egy jó gyerek. A Télapónak, hála a különböző időzónáknak és a Föld forgásának, 31 órája van feladata elvégzésére, ha keletről nyugatra halad. Így 822,6 látogatást tesz másodpercenként. Ez azt jelenti, hogy minden jó gyerekkel rendelkező keresztény otthon esetében 1/1000 másodperce van, hogy leparkoljon, lepattanjon a szánról, beugorjon a kéménybe, megtöltse a cipőket, a maradék „cuccot” szétszórja a fa alatt, fogyasszon a kitett csemegékből, felmásszon a kéményen át, vissza a szánra, és átmenjen a következő házhoz. Feltételezve persze, hogy az említett 98,1 millió megálló egyenletesen oszlik el a Föld felszínén (ami persze nem így van, de számításainkhoz ez is megteszi), két ház átlagosan 1,2 km távolságra áll egymástól, a teljes út pedig 117 millió km, nem számolva azokat a megállásokat, amelyekre mindnyájunk rászorul legalább egyszer minden 31 órában.

4. Ez azt jelenti, hogy a Télapó szánja mintegy 1000 km/s-os sebességgel mozog, azaz a hang sebességénél mintegy 3000-szer gyorsabban. Az összehasonlítás kedvéért vegyük figyelembe, hogy a leggyorsabb emberalkotta szerkezet, az Ulysses űrszonda mindössze 44,6 km/s-mal vánszorog, egy hagyományos rénszarvas pedig 25 kilométert tesz meg óránként – ha nagyon siet.

5. A szán rakománya vizsgálódásunk újabb érdekes eleme. Feltéve, hogy egy gyerek sem kap többet, mint egy közepes LEGO játék (kb. 1kg), a szán mintegy 321.300 tonnát szállít, nem számítva a Télapót, aki így túlsúlynak minősül. A Földön egy hagyományos rénszarvas maximum 150 kg-ot tud elhúzni. Még ha feltételezzük is, hogy a repülő rénszarvas (vö 1. pont) tízszer ennyit húz, a szán nem mozdul 8, de meg 9 rénszarvassal sem. Pontosan 214.200 állatra van szükség. Ez megnöveli a súlyt, ha magát a szánt nem is számoljuk, 353.430 tonnára. Ez négyszer annyi, mint a világ legnagyobb hajójának, a Queen Elizabeth-nek a súlya. (Ezt a hajót a Titanic katasztrófája után építettek, és 1962-ben vontak ki az Atlanti-óceáni forgalomból, most Los Angeles-ben áll.)

6. Ha 353.000 tonna 1000 km/s sebességgel halad, az nagy légellenállásba ütközik, ami felmelegíti a rénszarvasokat, körülbelül úgy, ahogy az űrhajók felmelegednek, amikor visszatérnek a Föld légkörébe. A két vezér-rénszarvas eközben 14,3 milliárdszor egymillió (összesen 14.300.000.000.000) Joule energiát nyel el. Másodpercenként. Mind a kettő. Vagyis szinte azonnal kigyulladnak, felgyújtva maguk mögött az egész fogatot, miközben fülsiketítő robaj hallatszik. Az egész rénszarvassereg 4,26 ezredmásodperc alatt ég el. Eközben a Télapó 17.500-szor akkora centrifugális erőnek van kitéve, mint a Föld gravitációja (ez 17 ezer g). Egy 120 kilós Télapó (ami „röhejesen” kicsi), mintegy 8.207.123 kilogrammos erővel préselődik majd szánja háttámlájának.

Konklúzió: Ha a Télapó valaha is megpróbált karácsony éjszakáján ajándékokat kihordani, mostanra biztos halott szegény.

1 megjegyzés:

LinkWithIn

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...