2009. szeptember 17., csütörtök

Levendulás függöny

A Lassú RR 3-ban elkészültem az első nem saját kendővel, Györgyi leendő függönyére hímeztem egy levendulás csokrot és kosarat, négy nap alatt lettem kész vele.



Fehér, 28-as, nagyon egyenletes szövésű hímzővászonra készült, élmény volt vele dolgozni. A DMC fonalakat és a levendulavirágokhoz a melírozott fonalat is mellékelte Györgyi a pakkhoz, így teljesen egyformák lesznek a virágok.



Először a csokron hímeztem ki a sötétkék masnit. Aki előttem hímzett, elnézte a színkulcsot, és melírozottal készítette el, úgyhogy kibontotta és újrahímezte. Nekem olyan kedvem volt, hogy minden öltést alaposan megfontolva hímeztem, így a masni hátoldala csupa függőleges öltésből állt. Hurrá, nem felejtettem el az alapokat! :-) Csak épp a számolás nem megy, egy sorral feljebb került az egész, bonthatom ki, hurrá. :-( Ez a masni el van átkozva, vagy mi a szösz???
Úgyhogy, kedves utánam következő RR-társ, törd meg az átkot, és elsőre jól hímezd ki a masnit :-))
Másodszorra már nem szöszmötöltem annyit a hátuljával, persze azért így is szép lett.

A virágokat eredetileg háromfajta fonallal kellett volna hímezni, úgy, hogy egyforma szín nem is volt egymás mellett. Ilyen esetben nagyon jó ötletnek tartom színben passzoló, melírozott fonallal helyettesíteni. (Majd mutatok erre egy nagyon jó példát is.) Hogy minél élethűbb legyen, a virágfejeket átlósan haladva hímeztem. Szerintem határozottan tetszetős lett a végeredmény :-)

5 megjegyzés:

LinkWithIn

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...