Az előző napon megismert kék-sárga vonattal ismét elmentünk Lauterbrunnenbe, ahol átszálltunk a fogaskerekű Wengernalpbahnra. Az első megállója Wengennél volt (1274 m), a település érdekessége, hogy teljesen autómentes, csak vonattal vagy gyalogosan lehet megközelíteni.
Ahogy továbbvonatoztunk, a táj egyre téliesebb jelleget öltött. A végállomáson, Kleine Scheideggnél (2061 m) masszív hóesés fogadott, úgyhogy gyorsan átszálltunk a Jungfraubahnra. Az összes vonat közül, amelyekkel utaztunk, ez tetszett a legjobban, a pihe-puha piros ülésekkel és a szép zöld padlószőnyeggel és falakkal.
Az út innentől az Eiger-hegy gyomrában vezetett fölfelé. Az ablakon kinézve ugyebár semmit nem látott az ember, úgyhogy útközben képernyőkön mutatták, merre járunk éppen, és érdekességeket vetítettek a vasút építéséről, amelyet egyébként 1912. augusztus 1-jén adtak át. Két helyen 5-5 percre megálltunk, hogy gyönyörködhessünk a tájban a fedett kilátóteraszokról (Eigerwand, 2865 m és Eismeer, 3160 m). Elméletileg. Ugyanis gyakorlatilag az ablakokon át csak fehérséget láttunk, meg a mellettünk lévő sziklafalat, amelyen épp akkor zúdult le egy kisebb lavina. A végállomás a Jungfraujochnál volt, 3454 m magasan, ez Európában a legmagasabban fekvő vasútállomás.
Az idő sajnos végig felhős volt, úgyhogy a hatalmas fehérségen kívül nem láttunk semmit a környező hegyekből. Egyértelműen érezni lehetett, hogy ritkább a levegő a megszokottnál: egy kisebb lépcsősor megmászása után is úgy tátogtam oxigén után, mint egy partra vetett hal. Erre, mármint hogy "Ember, lassan közlekedj!", táblák is figyelmeztettek. A ritka levegőn kívül az is eléggé megterhelő az ember szervezetének, hogy kb. 2,5 óra alatt kb. 3000 métert utazik felfelé.
Megnéztünk egy jégpalotát is, amelyet teljes egészében a jégből vésték ki. A padlót speciális anyaggal vonták be, mert jég létére egyáltalán nem csúszott. Láttunk jégből faragott sasokat, pingvineket, jegesmedvéket is, nagyon tetszett ez a fenséges téli birodalom.
Egy 108 m magas lift kb. 20 másodperc alatt felrepített a Sphinx nevű kilátótoronyba (3571 m), ahol szintén nem sok mindent láttunk sajnos.
Forrócsokizás után képeslapokat írtunk, majd vonatra szálltunk, és elindultunk vissza, lefelé a hegyben. Mivel Zweilütschinennél összekapcsolják a két irányból érkező kék-sárga vonatokat, és fő a változatosság, Kleine Scheideggnél nem a Lauterbrunnen, hanem a Grindelwald felé tartó vonatra szálltunk, és visszavonatoztunk a tavaszba. Igen, aki a falucska nevénél felkapja a fejét, annak igaza van, pont így hívják a sötét varázslót is a Harry Potter-könyvekben :-)
Mielőtt Grindelwaldban felszálltunk volna a hazáig vivő vonatra, sétálgattunk egy kicsit a falucskában, majd Interlakenben is kóboroltunk egy kicsit.
Több ötcsillagos szálloda is található a városban, az egyik például a Lindner Grand Hotel Beau Rivage az Aare partján, ahol egy éjszaka a duplájába kerül annak, mint amennyibe kettőnknek került a négy éjszaka. (Feladvány: akkor hányszor drágább? :-))
Egy ház előtti kis csendéletszerű virágágyás Lanarte-hímzésre emlékeztetett.
Az első nap utolsó fényképén szereplő virágágyást addigra keresztben letarolta két keréknyom, valaki túl szűken vette be a kanyart...
Végre én vagyok az első egy feladványos bejegyzésnél :-)))) Nyolcszor volt drágább az a szállás, mint a ti szállássotok!
VálaszTörlésKár, hogy olyan nagy volt a fehérség odafent, de így is gyönyörű, nekem legjobban a jégsas tetszett!
Úgy bizony, ott a pont :-)
VálaszTörlésMindenképpen vissza akarok majd jönni ide szikrázó napsütésben :-))