A három és fél órás út főként lefelé vezetett, közel 400 métert ereszkedtünk a két falucska között. Végtelenül békés és nyugodt volt minden, néha tehénkolomp hangja szállt felénk, vagy kristálytiszta hegyi patakok csörgedezését, és sziklafalról lezúduló, kisebb-nagyobb vízesés moraját hallgattuk. Láttunk csodaszép alpesi virágokat, többször kereszteztük a rohanó Schwarze Lütschine-patakot, amely a vadvízi kenusok közkedvelt úti célja.
Szerencsére végig gyönyörűen sütött a nap, csak akkor eredt el az eső, amikor már megérkeztünk a zweilütschineni vasútállomásra. Itt szemtanúi voltunk annak, amelyet addig csak a vonatból sejtettünk, azaz hogyan is zajlik egy vonatszétkapcsolás. Ahogy a térképen is látszik, ebben a faluban ágazik el a vasútvonal. A szerelvény közepén is volt egy mozdony, előtte kapcsolták szét a vonatot tíz másodperc alatt. További negyven másodperc alatt befejeződött a fel- és leszállás, a vonat eleje elindult Lauterbrunnenbe, a vége pedig Grindelwald felé. Minden olyan könnyedén történt, hogy korábban a vonaton ülve csak úgy vettem észre, hogy kifejezetten erre figyeltem. Nem pedig olyan volt, mint egy alapos hátba verés...
Visszaérve Interlakenbe három impozáns gőzmozdony gyakorolt éppen a másnapi gőzmozdonyfesztiválra. A ritmusosan gyorsuló pöfögés tetszett a legjobban, a legkevésbé pedig a nagyon hangos sípolás, amikor kieresztették a felesleges gőzt.
Ezután a vasútállomásnál lévő Coop áruházban megvettük a vacsorára, reggelire és a másnapra való élelmet. Ez persze csak a nevében azonos a mi boltunkkal, azt hiszem, sejthető, hogy minden sokkal drágább, mint ahogy általában minden a magyar árakhoz viszonyítva. Az áruházban nagyon praktikusnak találtam azt a szolgáltatást, hogy a regisztrált vásárlók a bejáratnál magukhoz vehettek egy kis vonalkód-leolvasó kütyüt. Minden termék árát leolvasták vele, amelyet a kosarukba tettek, sőt egyből a szatyorba. A kasszánál csak a leolvasót adták oda a pénztárosnak, aki egy céleszközzel kiolvasta belőle az adatokat. A vevő fizetett, és már mehetett is.
A szállásunkon a közös konyhában volt mikró, vízforraló, kenyérpirító. Majdnem mindig a szállásunkon reggeliztünk és vacsoráztunk, utolsó este is. Vacsora után összepakoltuk a bőröndöket, elolvastam az utolsó oldalakat az Éjsötét szerető című könyvből (erről majd külön bejegyzésben részletesen), és a kellemesen fárasztó túra után jól megérdemelt álomra hajtottunk fejünket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése