2010. május 4., kedd

Anyák napja az óvodában

Az óvodában ma volt az anyák napi ünnepség. Anna vegyes csoportba jár, együtt van mindenféle korú gyerek, a műsor is két részből állt.

A "Jöttem paripán..." énekkel vonultak be a gyerkőcök a terembe. Először a kicsik álltak meg az anyukájukkal szemben, és elmondtak három mondókát: "Kicsi vagyok én, majd megnövök én...", "Édesanyám, virágosat álmodtam...", és a kedvencemet:
"Anyukám, anyukám, találd ki, Hogy az én kincsem, ugyan ki? Ki más is lehetne, ha nem te? Ültess hát gyorsan az öledbe!"
Ezután megkaptuk az általuk készített képeslapokat, meg sok-sok puszit, és tényleg az ölünkbe ültek, amíg a nagyok is elmondták Jankovics Ferenc: Anyák napján című versét az anyukájuknak, és elénekelték az örökzöld "Orgona ága, barackfa virága..." dalt, amelyet annak idején én is énekeltem az óvodában. Utána pedig egy kis cserép virágot kapott minden anyuka és nagymama.

Már akkor meghatódtam, amikor bevonultak a terembe, a zsebkendőt természetesen már jó előre kikészítettem, mert ismerem magamat...

A ráadás az volt, amikor este Anna a kádban ülve egyszer csak elszavalta nekem a nagyok versét :-)))

Jankovics Ferenc: Anyák napján

Egy fényes kismadár
torkát megnyitotta,
Halljátok, így dalolt
a kismadár torka

Nap támadt az égen,
kékellőn , magasban,
fény suhog az ágon,
tavasz van, tavasz van.

Kicsiny bimbóikat
pólyálgatják a fák,
Ringatják, dajkálják, mint jó édesanyák.

Ti is, mint tavasszal
bimbóikat a fák
úgy ringattok minket
kedves édesanyák

A mi életünket munkálja
szívetek,
mint égen a nap
a szép kikelet.

Köszönjük a tavaszt,
mit tőletek kaptunk.
Ne haragudjatok,
hogyha rosszalkodtunk.

Egy csokor színes szó,
mint egy csokor virág
Fogadjátok tőlünk
kedves édesanyák!

2 megjegyzés:

  1. Annyira szép a kislányod! Imádom!
    Én is mindig sírtam az anyáknapi ünnepségeken. :))) Szerintem ez így van rendjén. :)
    Én nagyon tetszett a vers. Most, hogy elolvastam eszembe jutott, hogy annak idején még mi is megtanultuk ezt a verset. Nagyon-nagyon szép!
    Köszönöm, hogy ezt leírtad! :)
    Puszi!

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy legalább egyvalakinek örömet okoztam a verssel :-) Nekem is nagyon tetszik :-)

    VálaszTörlés

LinkWithIn

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...