2010. május 26., szerda

5. nap - Zürich

Elérkezett a hazautazásunk napja. Idefelé Zürichból Bern érintésével jöttünk, visszafelé pedig Luzernen keresztül, hogy még több mindent láthassunk.



Korán keltünk, hogy minél több időt tölthessünk Zürichben a repülőgép indulása előtt, és úgy alakult, hogy amit kinéztünk, pont egy Golden Pass Panoramic Express volt. Ezek a vonatok Svájc legszebb tájain járnak, az első osztályon panorámakocsik is találhatóak. Ennek ellenére normál tarifával tudtunk utazni, csak főszezonban érdemes helyjegyet venni. Voltak meredekebb szakaszok, ahol a vonat kapaszkodását fogaskerekek segítették, ilyennel eddig nagyvasúti pályán még nem találkoztunk.

Zürichbe érve találkoztunk egy kedves barátnőmmel, akinél annak idején Amszterdamban aludtunk, és akinek az esküvőjén tavaly voltunk Körmenden. Miután a bőröndjeinket begyömöszöltük egy csomagmegőrzőbe, elindultunk felfedezni a várost.


Jót beszélgettünk, miközben mindenfelé bóklásztunk, és nézelődtünk. Nem követtünk konkrét útvonalat, arra mentünk, amerre megtetszett egy-egy utcácska. Készítettem egy térképet, hogy merrefelé vannak azok a nevezetességek, amelyeket útba ejtettünk.


A Hauptbahnhof monumentális neoreneszánsz pályaudvara 1871-ben készült el. Igen jó állapotban maradt meg, a főcsarnok eredeti szerkezete teljesen változatlan. Onnan a Bahnhofstrasse sugárúton mentünk tovább, amely Zürich legfontosabb bevásárlóutcája és kereskedelmi központja.

A Zunfthaus zur Meisen a borkereskedők egykori céhes háza, jelenleg itt látható a Svájci Nemzeti Múzeum 18. századi fajansz- és porcelángyűjteménye.

A Limmat nyugati partján emelkedő erdős domb a Lindenhof, kilátóteraszáról szép a kilátás a környékre.

A Szent Péter-templom legfontosabb jellegzetessége hatalmas toronyórája. 8,7 méteres átmérőjével ez a legnagyobb számlap Európában.

A Grossmünster, azaz a Nagykatedrális magas ikertornyi uralják Zürich sziluettjét a Limmat keleti partján. A legenda szerint Nagy Károly alapított itt templomot a 8. század végén, Zürich védőszentjeinek, Felix és Regula vértanúk sírja felett. A jelenlegi bazilika a 15. század végére készült el.

Tőle nem messze áll a Helmhaus, volt céhes ház, ma modern művészeti kiállítások otthona.

A városházát (Rathaus) a folyómederbe ásott cölöpökre helyezett alapra építették, a Limmat folyó vize ez alatt áramlik.

A Fraumünster, avagy az Asszonyok katedrálisa onnan kapta a nevét, hogy 853-ban Német Lajos király egy itteni kolostor apátnőjévé tette meg lányát, Hildegardot.

A gyönyörű, gleccser eredetű Zürichi-tó 40 km hosszan ível Zürichtől a Glarneri-Alpok lábáig.

A Rotes Schloss már messziről nagyon tetszett. Különösebb funkciója nincs, egyszerűen lakások és üzletek találhatók benne.

Utoljára - persze csak kívülről - a Schweizerisches Landesmuseumot láttuk, azaz a Svájci Nemzeti Múzeumot, amely az ország történelmét és kultúráját mutatja be az őskortól napjainkig. Ezzel visszaérkeztünk a pályaudvarhoz. Elbúcsúztunk a barátainktól, gondolatban Zürichtől és Svájctól is, majd vonatra szálltunk, és hamar megérkeztünk a repülőtérre.

Becsekkoltunk, és elindultunk megkeresni a terminált, ahonnan a gépünk indult: A06. Útközben kellő mennyiségű tábla mutatta az utat az A, B, E kapuk felé. Szerepelt rajtuk egy kis plusz információ, hogy aki az A felé megy, az úgy számítson, hogy 15-20 perc az út, és 1-86-ig vannak számozva a terminálok. Remek, akkor lépjünk ki egy kicsit, és reménykedjünk, hogy a számozás onnan kezdődik, amerre mi vagyunk. Szerencsére így is volt. Pici késéssel indultunk, mert megvártunk két átszálló utast. Protekció híján pont szárny mellett kaptunk helyet, de végig felhőben repültünk, úgyhogy nem vesztettünk semmit. Elég rossz élményem volt leszállásnál, hogy az egyik fülem eléggé bedugult, hiába szopogattam savanyú cukrot. (Odafelé nem volt ilyen gond.) Több mint tíz perc múlva, három nagy "fülkattanás" után lett végre jobb.

Este 8 órára értünk haza. Veronika már aludt, Annával viszont nagyon megörültünk egymásnak :-)

4. nap - Séta a Lütschen-völgyben

Másnap, tíz órányi pihentető alvás után, vonattal Grindelwaldig mentünk, majd turistaúton elindultunk gyalog visszafelé. Úticélunk a 12 km-re lévő Zweilütschinen falucska volt, amely a Lauterbrunnen- (lásd 2. nap) és a Lütschen-völgy találkozásánál fekszik. Ott folyik össze a Weisse és Schwarze Lütschine patak is, és lesz belőle, no nem Graue Lütschine, hanem csak szimplán többes számban Lütschinen.

A három és fél órás út főként lefelé vezetett, közel 400 métert ereszkedtünk a két falucska között. Végtelenül békés és nyugodt volt minden, néha tehénkolomp hangja szállt felénk, vagy kristálytiszta hegyi patakok csörgedezését, és sziklafalról lezúduló, kisebb-nagyobb vízesés moraját hallgattuk. Láttunk csodaszép alpesi virágokat, többször kereszteztük a rohanó Schwarze Lütschine-patakot, amely a vadvízi kenusok közkedvelt úti célja.


Szerencsére végig gyönyörűen sütött a nap, csak akkor eredt el az eső, amikor már megérkeztünk a zweilütschineni vasútállomásra. Itt szemtanúi voltunk annak, amelyet addig csak a vonatból sejtettünk, azaz hogyan is zajlik egy vonatszétkapcsolás. Ahogy a térképen is látszik, ebben a faluban ágazik el a vasútvonal. A szerelvény közepén is volt egy mozdony, előtte kapcsolták szét a vonatot tíz másodperc alatt. További negyven másodperc alatt befejeződött a fel- és leszállás, a vonat eleje elindult Lauterbrunnenbe, a vége pedig Grindelwald felé. Minden olyan könnyedén történt, hogy korábban a vonaton ülve csak úgy vettem észre, hogy kifejezetten erre figyeltem. Nem pedig olyan volt, mint egy alapos hátba verés...

Visszaérve Interlakenbe három impozáns gőzmozdony gyakorolt éppen a másnapi gőzmozdonyfesztiválra. A ritmusosan gyorsuló pöfögés tetszett a legjobban, a legkevésbé pedig a nagyon hangos sípolás, amikor kieresztették a felesleges gőzt.

Ezután a vasútállomásnál lévő Coop áruházban megvettük a vacsorára, reggelire és a másnapra való élelmet. Ez persze csak a nevében azonos a mi boltunkkal, azt hiszem, sejthető, hogy minden sokkal drágább, mint ahogy általában minden a magyar árakhoz viszonyítva. Az áruházban nagyon praktikusnak találtam azt a szolgáltatást, hogy a regisztrált vásárlók a bejáratnál magukhoz vehettek egy kis vonalkód-leolvasó kütyüt. Minden termék árát leolvasták vele, amelyet a kosarukba tettek, sőt egyből a szatyorba. A kasszánál csak a leolvasót adták oda a pénztárosnak, aki egy céleszközzel kiolvasta belőle az adatokat. A vevő fizetett, és már mehetett is.

A szállásunkon a közös konyhában volt mikró, vízforraló, kenyérpirító. Majdnem mindig a szállásunkon reggeliztünk és vacsoráztunk, utolsó este is. Vacsora után összepakoltuk a bőröndöket, elolvastam az utolsó oldalakat az Éjsötét szerető című könyvből (erről majd külön bejegyzésben részletesen), és a kellemesen fárasztó túra után jól megérdemelt álomra hajtottunk fejünket.

2010. május 24., hétfő

3. nap - Jungfraujoch

A következő nap a Jungfraujoch volt az úticélunk, amit "Top of Europe"-ként szoktak emlegetni. Noha nem ez a legmagasabb csúcs Európában, de ide lehet a legkönnyebben feljutni, egyszerűen vonattal.


Az előző napon megismert kék-sárga vonattal ismét elmentünk Lauterbrunnenbe, ahol átszálltunk a fogaskerekű Wengernalpbahnra. Az első megállója Wengennél volt (1274 m), a település érdekessége, hogy teljesen autómentes, csak vonattal vagy gyalogosan lehet megközelíteni.
Ahogy továbbvonatoztunk, a táj egyre téliesebb jelleget öltött. A végállomáson, Kleine Scheideggnél (2061 m) masszív hóesés fogadott, úgyhogy gyorsan átszálltunk a Jungfraubahnra. Az összes vonat közül, amelyekkel utaztunk, ez tetszett a legjobban, a pihe-puha piros ülésekkel és a szép zöld padlószőnyeggel és falakkal.

Az út innentől az Eiger-hegy gyomrában vezetett fölfelé. Az ablakon kinézve ugyebár semmit nem látott az ember, úgyhogy útközben képernyőkön mutatták, merre járunk éppen, és érdekességeket vetítettek a vasút építéséről, amelyet egyébként 1912. augusztus 1-jén adtak át. Két helyen 5-5 percre megálltunk, hogy gyönyörködhessünk a tájban a fedett kilátóteraszokról (Eigerwand, 2865 m és Eismeer, 3160 m). Elméletileg. Ugyanis gyakorlatilag az ablakokon át csak fehérséget láttunk, meg a mellettünk lévő sziklafalat, amelyen épp akkor zúdult le egy kisebb lavina. A végállomás a Jungfraujochnál volt, 3454 m magasan, ez Európában a legmagasabban fekvő vasútállomás.

Az idő sajnos végig felhős volt, úgyhogy a hatalmas fehérségen kívül nem láttunk semmit a környező hegyekből. Egyértelműen érezni lehetett, hogy ritkább a levegő a megszokottnál: egy kisebb lépcsősor megmászása után is úgy tátogtam oxigén után, mint egy partra vetett hal. Erre, mármint hogy "Ember, lassan közlekedj!", táblák is figyelmeztettek. A ritka levegőn kívül az is eléggé megterhelő az ember szervezetének, hogy kb. 2,5 óra alatt kb. 3000 métert utazik felfelé.

Megnéztünk egy jégpalotát is, amelyet teljes egészében a jégből vésték ki. A padlót speciális anyaggal vonták be, mert jég létére egyáltalán nem csúszott. Láttunk jégből faragott sasokat, pingvineket, jegesmedvéket is, nagyon tetszett ez a fenséges téli birodalom.

Egy 108 m magas lift kb. 20 másodperc alatt felrepített a Sphinx nevű kilátótoronyba (3571 m), ahol szintén nem sok mindent láttunk sajnos.


Forrócsokizás után képeslapokat írtunk, majd vonatra szálltunk, és elindultunk vissza, lefelé a hegyben. Mivel Zweilütschinennél összekapcsolják a két irányból érkező kék-sárga vonatokat, és fő a változatosság, Kleine Scheideggnél nem a Lauterbrunnen, hanem a Grindelwald felé tartó vonatra szálltunk, és visszavonatoztunk a tavaszba. Igen, aki a falucska nevénél felkapja a fejét, annak igaza van, pont így hívják a sötét varázslót is a Harry Potter-könyvekben :-)

Mielőtt Grindelwaldban felszálltunk volna a hazáig vivő vonatra, sétálgattunk egy kicsit a falucskában, majd Interlakenben is kóboroltunk egy kicsit.

Több ötcsillagos szálloda is található a városban, az egyik például a Lindner Grand Hotel Beau Rivage az Aare partján, ahol egy éjszaka a duplájába kerül annak, mint amennyibe kettőnknek került a négy éjszaka. (Feladvány: akkor hányszor drágább? :-))

Egy ház előtti kis csendéletszerű virágágyás Lanarte-hímzésre emlékeztetett.

Az első nap utolsó fényképén szereplő virágágyást addigra keresztben letarolta két keréknyom, valaki túl szűken vette be a kanyart...

2010. május 22., szombat

2. nap - A 72 vízesés völgye

Másnap reggel a vasútállomáson megvettük a kombinált jegyet az aznapi programunkhoz a Lauterbrunnen-völgybe. A vonat - kötélvasút - kisvonat - kötélvasút - kötélvasút - busz útvonalhoz egyetlen egy jegyet kaptunk, ezt kellett automatával, illetve kalauzzal kezeltetni.
(Apropó, mi a Sesselbahn magyar neve? Kötélvasút vagy kabinos felvonó?)

A kék-sárga vonat elvitt minket Lauterbrunnen falucskába, a tengerszint feletti 800 m magasra. Először lesétáltunk a Weisse Lütschine-patakhoz, nézelődtünk, adtunk egy kis időt a hegynek, hogy kibújjon a felhők közül. Utána kötélvasútra szálltunk, amely felvitt minket a Grütschalpra (1486 m). Egy villamosszerű kisvonat egy szép, ámde kissé felhős panorámaúton elvitt minket Mürrenig (1638 m). A faluban sétálgattunk egy kicsit, nagyon szép, régi házakat is láttunk. A felhők folyton visszapofátlankodtak, az eső is szemerkélt néha. Egy újabb kötélvasút vitt le minket Gimmelwaldba (1363 m), ahol ismét bóklásztunk egy kicsit, gyönyörködtünk a tájban, és csak a következő menet kötélvasúttal mentünk le a völgybe, a Stechelberg (867 m) állomásra.



Néhány percnyi sétára volt Svájc legmagasabb zuhataga, a 417 m magas Mürrenbach-vízesés.
A jégkorszaki gleccserek által kivájt, U-alakú Lauterbrunnen-völgyben ezen kívül még több nagyobb, és rengeteg kisebb vízesés található, innen a bejegyzés címe.

Busszal mentünk tovább a tíz zuhatagból álló Trümmelbach-vízesésegyütteshez, amely szintén páratlan a maga nemében. Ugyanis ez az egyetlen olyan gleccservízesés Európában, amely hegy belsejében zubog lefelé, mégis megtekinthető egy 100 m hosszú lift, és 600 m hosszú, kiépített pallóösvény segítségével. Szédítő sebességgel, hatalmas robajjal zúdult alá a víz, a jéghideg párától nagyon hűvös volt a levegő. A sziklákon is látni lehetett mindenhol a víz óriási erejét.
A Trümmelbach-patak egymagában vezeti el az Eiger (3970 m), a Mönch (4099 m) és a Jungfrau (4158 m) hegyek gleccserjeinek vízét. Évente 20 200 tonna hordalékot szállít el 24 km2-es vízgyűjtőterületéről, ennek felét hó és jég borítja. Nem csoda, hogy a vízesésrendszer legnagyobb vízhozama 20 000 liter másodpercenként (!), hőfoka pedig mindössze 2°C.

Busszal érkeztünk vissza Lauterbrunnenbe, ahol még megnéztük a 297 m magas Staubbach-vízesést, és vonat vitt vissza minket Interlakenbe.

2010. május 20., csütörtök

1. nap - Tavak között

Tíz éve az én egyik álmom valósult meg, amikor jártunk Párizsban, Loire-menti kastélyokban és Neuschwansteinben. Most pedig Attiláét váltottuk valóra, amikor elhatároztuk, hogy elutazunk pár napra Svájcba, méghozzá kettesben, amire négy éve nem volt példa.

Reggel elbúcsúztunk a gyerekektől, és elrepültünk Zürichbe. Egy kedves túratárs, aleszka (sok puszi neki :-)) segítségével remek helyről nézhettük az alattunk elsuhanó tájat, a csomagjainkat is elsőként kaptuk meg, így a repülőgép landolása után húsz perccel már a vonaton ültünk, bérlettel és jeggyel felszerelkezve. A havi bérlet 50%-os kedvezményt adott minden vonatjegy árából, így utunk során bőven megtérült.

Apropó, svájci vasút, nem véletlenül lett fogalom. Tiszták kívül-belül, sehol egy grafiti; kárpitozott ülés és padlószőnyeg; iszonyú gyors, ugyanakkor halk; a 12:57-es vonat 12:57-kor érkezik; átszálláskor a másik vonat mindig a szomszéd vágányon áll; autóutat csak nagyon ritkán keresztez (fő a biztonság).

Gyönyörű tájakon utaztunk, az emeletes vonat tetejéről remek volt a kilátás. Mivel alig zötykölődtünk, jól lehetett fényképezni. Két átszállással és két órával később megérkeztünk egy Interlaken nevű városkába. Ez a Brienzi-tó és a Thuni-tó közötti keskeny földsávon terül el, a neve is erre utal. A két tó, és az őket összekötő folyócska gyönyörű kékeszöld volt, és olyan tiszta, hogy egy méterre is le lehetett látni a vízfelszín alá.

A pályaudvaron elhelyeztük a csomagjainkat a megőrzőben, majd egy piros siklóval felmentünk a Harder Kulm tetejére, 1322 m magasra.


Fent egy szálloda és étterem teraszáról gyönyörködtünk a kilátásban, sétálgattunk egy tanösvényen, nézegettünk paplanernyősöket, majd egy szolid jégeső hatására elindultunk visszafelé. A sikló lábánál egy mini állatkertben alpesi állatokat találtunk: mormotákat és kőszáli kecskéket.

A csomagjainkkal felszerelkezve ezután a szállásunk felé vettük az irányt, miközben már esett az eső. Egyből megtaláltuk az ifjúsági hotelt, ahol jó előre lefoglaltuk a szállást. Pici, de tiszta szobát kaptunk, meglehetősen kedvező áron. Kaptunk ráadásul egy olyan kártyát is, amellyel ingyen tömegközlekedhettünk a városban (amúgy egy jegy ~680 Ft), és kedvezményt adott a környező látványosságokhoz is.

2010. május 17., hétfő

Hol jártunk?

Az elmúlt két hónapban főként azért írtam ritkábban, mert dolgoztam. A múlt héten azonban más volt az ok, a párommal kettesben elutaztunk egy kicsit kikapcsolódni.
Hamarosan részletes beszámolóval és temérdek fényképekkel jövök, addig is egy nagyon könnyű feladvány, hol is jártunk?
Az országról ezek a dolgok jutnak eszünkbe: csokoládé, vasút, óra, bicska. Ugye, hogy nem is nehéz? :-))



2010. május 4., kedd

Anyák napja az óvodában

Az óvodában ma volt az anyák napi ünnepség. Anna vegyes csoportba jár, együtt van mindenféle korú gyerek, a műsor is két részből állt.

A "Jöttem paripán..." énekkel vonultak be a gyerkőcök a terembe. Először a kicsik álltak meg az anyukájukkal szemben, és elmondtak három mondókát: "Kicsi vagyok én, majd megnövök én...", "Édesanyám, virágosat álmodtam...", és a kedvencemet:
"Anyukám, anyukám, találd ki, Hogy az én kincsem, ugyan ki? Ki más is lehetne, ha nem te? Ültess hát gyorsan az öledbe!"
Ezután megkaptuk az általuk készített képeslapokat, meg sok-sok puszit, és tényleg az ölünkbe ültek, amíg a nagyok is elmondták Jankovics Ferenc: Anyák napján című versét az anyukájuknak, és elénekelték az örökzöld "Orgona ága, barackfa virága..." dalt, amelyet annak idején én is énekeltem az óvodában. Utána pedig egy kis cserép virágot kapott minden anyuka és nagymama.

Már akkor meghatódtam, amikor bevonultak a terembe, a zsebkendőt természetesen már jó előre kikészítettem, mert ismerem magamat...

A ráadás az volt, amikor este Anna a kádban ülve egyszer csak elszavalta nekem a nagyok versét :-)))

Jankovics Ferenc: Anyák napján

Egy fényes kismadár
torkát megnyitotta,
Halljátok, így dalolt
a kismadár torka

Nap támadt az égen,
kékellőn , magasban,
fény suhog az ágon,
tavasz van, tavasz van.

Kicsiny bimbóikat
pólyálgatják a fák,
Ringatják, dajkálják, mint jó édesanyák.

Ti is, mint tavasszal
bimbóikat a fák
úgy ringattok minket
kedves édesanyák

A mi életünket munkálja
szívetek,
mint égen a nap
a szép kikelet.

Köszönjük a tavaszt,
mit tőletek kaptunk.
Ne haragudjatok,
hogyha rosszalkodtunk.

Egy csokor színes szó,
mint egy csokor virág
Fogadjátok tőlünk
kedves édesanyák!

LinkWithIn

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...