2019. április 6., szombat

Xszemes munkáim 2009-ben

A 2009-es év legfontosabb eseménye, hogy megszületett Veronika.
Egy ideig még tudtam részletes statisztikát vezetni a hímzésekről, utána már csak maradt maga az alkotás. Valamint a blogolás, ugyanis ebben az évben született a legtöbb bejegyzés.
A keresztszemes hímzéshez képest korábban kezdődő hobbim a gyöngyfűzés, amelyet 1990-től művelek. Amikor 2002-ben felfedeztem az xszemezést, akkor alaposan a háttérbe szorult.
A 2009-es évben viszont elkezdtem új technikákkal és gyöngyfajtákkal megismerkedni, úgyhogy a szabadidőmet megosztottam a hímzés és a gyöngyözés között, kevesebb hímzés készült el, mint 2008-ban.
Lássuk csak, melyek ezek.

Ahogy említettem, három folyamatban lévő hímzést hoztam át 2008-ból: a sast, a hímző nőt és Anitzsirk elefántos RR-jét.

A Humphrey Corner's elefánton még öt napot dolgoztam, így összesen nyolc nap alatt, január 6-án készült el. Ekrü 17-es DMC afgán takaróra készült, ami 8,5-es Aidának felel meg. 21-féle Venus fonallal hímeztem, három szállal, 68x55 öltés, 20x16,2 cm lett. Nem mondom, hogy nem volt kihívás a sűrűn kockázott ruha kontúrozása...
A Lassú RR. 2-ben ez volt az utolsó kendő, amire hímeznem kellett még, úgyhogy utána elkezdhettem törni a fejem, milyen legyen a 3. RR-kendőm a következő körben :)




Január 8. és 23. között 14 napon keresztül PIF-ajándékokat hímeztem.
A PIF a Pay It Forward rövidítése, ami tulajdonképpen egy ajándékozós játék.
A lényege, hogy az első három embernek, aki a megjegyzésben jelentkezik, és saját blogjára vagy oldalára szintén felteszi ezt a kezdeményezést, küldeni kell egy saját készítésű ajándékot, egy éven belül. A jelentkezők pedig ugyanilyen módon továbbadják a stafétabotokat.
Plusz különlegesség, hogy ez volt az oka annak, hogy blogolni kezdtem, ugyanis Sofie-nál én is jelentkeztem erre a játékra.

Nálam Györgyi, Phan és Noémi jelentkeztek , ezeket készítettem nekik:

Györgyinek:
(A minta eredete homályos, vajsárga 14" Aidára készült. 44x52 öltés, 11 színű Venus fonallal, 8,0 x 9,5 cm.)



Phannak:
(CS Card Shop magazinból választottam a mintát, rusztikus 14" Aidára készült. 41x52 öltés, 7 színű Venus fonallal, 7,5 x 9,5 cm.)



Naominak:
(Quick&Easy magazinból választottam a mintát, fehér 14" Aidára készült. 54x54 öltés, 17 színű Venus fonallal, 9,8 x 9,8 cm.)



Február 2. és 23. között, 10 nap alatt készült el a The Sweetheart Tree kiadótól a Rhodes Butterfly Biscornu. 52x52 öltés, fehér 32" pamutvászonra hímeztem 7 Venus színnel, 8,1 x 8,1 cm lett készen, és kellett még hozzá piros-rózsaszín DMC multicolor fonal, gyöngyök és fémpillangók.
A kereszt- és kontúröltéseken kívül Diamond Eye Stitch, Square Eyelet Stitch és Rhodes Butterfly Stitch öltéseket kellett alkalmazni.
Ez volt az első alkalom, hogy gyöngyöt használtam hímzéshez.
MillHill gyöngyökkel kellett volna díszíteni,  és ugyan volt otthon rengeteg gyöngyöm, de naná, hogy egyik sem passzolt az általam választott fonalak árnyalataihoz. Így a hímzéssel felszerelkezve elmentem egy gyöngyboltba, és vettem színben hozzáillő delica gyöngyöt, amely önmagában is gyönyörű volt.
A delica típusú gyöngyök nagyon szabályos, egyforma gyöngyök, nagy lyukkal. Így nem is kellett hozzá gyöngyfűzőtű, a felvarráshoz simán tudtam 28-as hímzőtűt használni.
A gyöngyöket keresztező technikával varrtam fel. Azaz dupla szálat használtam, csináltam egy félkeresztet, azzal fűztem fel a gyöngyöt, majd a keresztszemet befejezve a két szállal közrefogtam a gyöngyöt.
Elvben kétszer kellett volna kihímezni, de a hátoldalát alaposan leegyszerűsítettem.
A hátoldal közepére pici szívecske gombot varrtam, a teteje viszont jobban tetszett pillangóval.





Közben még elkészült a keresztapám névnapjára egy monogramos kulcstartó február 19-20-án, 20-as Aidára, három színnel. A minta a Modern Keresztöltésben jelent meg.



Régóta szerettem volna olyan hímzést csinálni, ahol többfajta öltésfajtát próbálhatok ki.
Ahogy elkészült a lepkés tűpárna, a következő nap már el is kezdtem az ausztrál Embroidery & Cross Stitch kézimunkamagazin 10. számában megjelent Vegie Patch Pincushion, zöldséges tűpárnát. Február 24-től március 8-ig készült, nettó 9 nap alatt.

Meglehetősen összetett volt:
- az anyagot ecsettel meg kellett volna festeni, ugyanis más színűek az ágyások és az út (én ezt hanyagoltam)
- az öltésfajtákat csak felsorolta, nincs hozzá leírás, úgyhogy össze kellett őket vadászni a neten;
- a hozzávalók között egy csomó speciális fonal, szalag, gyöngy szerepelt, többsége ausztrál specialitás, ezeknek kerestem látványra hasonló megfelelőt a rövidáruboltjainkban;
- maga a minta csak egy rajz az elrendezésről, nincs bejelölve az anyag öltésenként.

Anyagszükséglet:
- 16-féle DMC osztott hímző (egyedül ezt tudtam beszerezni)
- 2-féle DMC 5-ös perlé
- 3- féle DMC 8-as perlé
- 1 Rajmahal Art Silk
- 1 Minnamurra 8-as perlé (multikolor)
- 1 Gumnut Gemstone 2 ply Crewel Wool
- 3-féle YLI Silk Ribbon 4mm-es
- 1 Mill Hill Frosted Glass Bead
- 5-féle Jo Sonja's Artists' Colours (festék)
- és egyebek: krémszínű lenvászon, 7-es crewel tű, 22-es chenille tű, kukoricagomb, töltőanyag, ecset, vékony barna filc, ceruza

A felhasznált öltések:
- backstitch (paradicsom)
- boullion stitch (kukorica)
- colonial knot (retek)
- couching (zeller, paradicsom)
- franciacsomó (karfiol, petrezselyem, kukorica, levendula; szalaggal: tök, futórózsa)
- lazy daisy stitch (sövény, paradicsom, tök, répa, karfiol, hagyma, retek, zeller)
- ribbon spider-web rose (saláta)
- satin stitch (répa, sövény)
- stem stitch (tök, futórózsa)
- straight stitch (petrezselyem, retek)
- whipped running stitch (hagyma)
- gyöngyök (paradicsom)

Először filctollal berajzoltam a kerítést és kertkaput, és férccel megjelöltem az ágyásokat.


Utána szépen fokozatosan teleültettem a kertemet:



És ilyen készen, még egy csiga is került az ágyások közé.
A növények az elkészítés sorrendjében: sövény felül, aztán paradicsom, tök, saláta, sárgarépa, karfiol, futórózsa, petrezselyem, kukorica, hagyma, retek, zeller, levendula.
Apropó, a levendulaágyást eredetileg 130-as melírozott Minnamurra #8 Perlével kellett volna hímezni, én összefogtam 3-fajta osztott lilából 1-1 szálat, és jobban tetszik, mint az eredeti.


Március közepén megszületett Veronika, a kórházban a Lassú RR. 2-beli magasságmérőmnek hímeztem a mérce részét, amellyel április 2-án lettem kész.

Anyósom nyugdíjba vonulása alkalmából a kollégáit szerette volna meglepni egy kis ajándékkal, és megkért, hogy hímezzek monogramos kulcstartókat, szám szerint húszat. Örömmel elvállaltam, és végül csak tízet kellett csinálnom, mert néhány tündér, Andi, Eszti, Györgyi, Judit, Nóri, Mari, Zsófi, Zsuzsi segített nekem a többit meghímezni. A képről hiányzik a huszadik, amelyiket utólag hímeztem. A kockás ábécé már ismerős a Modern Keresztöltés magazinból, ugyanúgy 20-as fehér Aidára, egy szállal hímezve készültek, három-három színnel. Mondjuk néhány betűt karcsúsítani kellett, volt, amelyiknél a kockás minta hibás volt. A legtöbb munka a "Zs" betűvel volt: a Z-t alacsonyabbra kellett vennem, és kreálnom hozzá "s" betűt. Áprilistól május elejéig csak ezeken dolgoztam.



Június 5-25-ig 8 nap alatt készült el az 54x54 öltéses Taj Mahal 18-as középkék Aidára Venus fonallal egy szállal. 8 x 8 cm lett ez a részlet.
A minta egy Cross Stitch Crazy magazinban jelent meg, ahol a négy éjjeli tájképen a mikulás hussan el a hold előtt, rénszarvas vontatta szánján. Én azonban "kiretusáltam" őt, hogy egész évben aktuális legyen. Van még egy párizsi, londoni, egyiptomi éjjeli jelenet is.


Júliusban elindítottuk a Lassú RR. 3. kört. (Ugyebár az RR a Round Robin rövidítése. Ez egy közös munka, melyben 4-12 résztvevő hímez. Mindenki elindít egy hímzést, és minden résztvevő hímez mindenkinek. A Lassú jelző arra utal, hogy nem ragaszkodunk semmilyen továbbküldési határidőhöz, ami általában egy hónap szokott lenni.)

Magamnak süteményes terítőt terveztem 16-os rusztikus Aidára.

Egy Cross Stitch Card Shop magazinban láttam meg egy almatortának a mintáját (amelyhez egyébként recept is van). Nagyon megtetszett, aztán amikor felfedeztem, hogy egy 12 részes sorozat első példányára bukkantam, már tudtam is, hogy ez lesz a következő RR-em témája.
Elkezdtem szépen apránként a többi sütinek is összegyűjteni a mintáját egy kínai fórum segítségével. Az utolsóra három hónapot vártam, mire meglett, nagyon megörültem a puszta ténynek, hogy nem kell tovább várni. És akkor jött a hidegzuhany.
Az utolsónak megtalált "süti" trüffel volt, egyáltalán nem illett a sütemények közé. Óriási szerencsére egy másik angol magazinban találtam egy cseresznyetortát, ami tökéletesen megfelelt utolsó mintának. A mérete is majdnem jó volt, csak a tányér volt túl széles, de azon könnyű volt változtatni.
Plusz érdekessége a terítőmnek, hogy minden mintához tartozik egy pici motívum, ezt is rá kellett hímezni a terítőre, ezek alá jött a nicknév, de összekevertem a sorrendjüket.
Így jó játék lett összepárosítani, melyik sütit ki hímezte.
A mérete kb. 40x65 cm, 12 Venus színnel. A minták kb. 40x40 öltésből állnak, a pici motívumok kb. 20x20 öltésesek.
Az én részemet 4 nap alatt hímeztem ki, július 2-6. között.




Hozzám először Györgyi függönye került, szeptember 14-17. között 4 nap alatt hímeztem ki.
A vitrázsfüggönyre levendulákat hímeztünk, a virágfejeket lila multicolorral, nagyon különleges a végeredmény.


Utána Sofie kendőjére hímeztem október 18-21-én, 4 nap alatt, egy Lizzie Kate mintát 10 színnel. Ez ugyanaz volt, mint amit Pergőkének hímeztünk a Lassú RR. 1-ben.
 Erről csak olyan fotót találtam, amelyen a teljes kendő látszik, én készítettem a jobb szélsőt.


Decemberben Anitzsirk kendőjét hímeztem három napig, de csak 2010-ben lett kész, majd abban a gyűjteményben mutatom.

A 2009-es évben olyan nagy dolgok történtek még, hogy Anna óvodás lett, és a falevél lett a jele. Az első szülői értekezleten a szemfüles anyukák lecsaptak az olyan egyszerűen rajzolható jelekre, mint például az alma, esernyő, csengő, falevél... Akik nem voltak ott, azoknak maradt a bohóc, cserepes virág, vitorláshajó... Utána megmutatták, milyen oviszsákjuk lesz a gyerekeknek: tulajdonképpen egy szatyor két zsebbel. Gyorsan előkaptam a táskámból egy centit, ami mindig van nálam :-), és levettem a méreteit.
Két levelet hímeztem az ovis- és tornazsákra augusztus 14-27 között, nettó 6 nap alatt. Emlékeztem, hogy a Keresztszemes Magazin 41. számába hímeztem egy leveles párnát, kilenc különböző levéllel. (Drapp panamára készült, két szállal, kétfajta fehér fonallal, nagyon légies hatású lett így a hímzés.) Ezek közül választottam ki az egyik levélkét, és 14-es halványzöld Aidára hímeztem őket, kétfajta zölddel, a szárukat barnával.
Szép sötétzöld minimatt anyagot vettem hozzá, és két nap (éj) alatt elkészültek a zsákok.



A Keresztszemes Magazinba augusztusban 5-12-ig, nettó 5 nap alatt hímeztem egy kétoldalas medált plasztik kanavára, amely az októberi, 66. számban jelent meg.



A decemberi 68. számban jelent meg ez a boribonos hímzés, október 3-9. között hímeztem 5 nap alatt. Egy kéznél lévő kész táskára varrták rá a hímzést, de annyira passzol, mintha ahhoz tervezték volna.


Magamnak készült még egy Mona Lisás könyvjelző az xszemesbolt közönségszavazós pályázatára szeptember 2-13. között, 7 nap alatt. Fekete 14-es Aidára, DMC fonallal hímeztem, 15 x 81 öltés.
Harmadik díjat nyertem vele, ami egy DMC olló volt (azóta is használom), és egy kockás hímzővásznas terítő, amelyre a Lassú RR. 4. készült, de erről majd később írok részletesen.


Egy barátnőm névnapjára készült egy tündér a kedvenc Flower Fairies sorozatból. A Columbine (harangláb) tündér 28-as fehér hímzővászonra készült, 13 Venus színnel. 74x42 öltés. Boltban vett képkeretbe saját magam illesztettem bele.


Ugyanennek a barátnőmnek készült karácsonyra egy doboz 14-es fehér Aidára 17 színnel, aki a tündéreken kívül a pillangókat szereti még nagyon.


Végül ajándékba hímeztem blackwork technikával egy képeslapot 14"-es piros Aidára:



Ahogy a bejegyzés elején említettem, több gyöngyékszert is készítettem, ez látszik az alkotásaimat tartalmazó kollázson is:


A folyamatban lévő sast, a hímző nőt, a négy éjjeli tájképet, és Anitzsirk RR-jét vittem át a következő évre.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithIn

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...